Chapter 5

Nem hittem a szememnek. Harry Styles? Itt? Hogy a fenébe került ez ide? Sóhajtottam egyet, és fapofával haladtam tovább. Ezt nem hiszem el. Pont ezt az idióta sznob barmot kellett ide hozni? Nagyon dühös lettem. Most még jobban utáltam mint amúgy is, mert leesett hogy ő mondta azt hogy unalmas a tábor meg ilyenek.
 - Hé! Alex, várj! - szaladt utánam Jessica. - Miért kezdtél el rohanni?
 - Én? - nyögtem. - Nem rohantam.
 - De igen! Megláttad a srácot, és rohanni kezdtél. Csak nem rajongó vagy? - kérdezte.
 - Hogy én?! - kaptam fel a vizet. - Én? Harry Styles rajongója? Egy: Akkor nem a ház felé futnék hanem valószínűleg a nyakába. Kettő: Utálom ezt a srácot, úgy ahogy van, szóval hagyjuk is! - morogtam és elviharoztam.
 - De miért utálod? - kiabált utánam Jess. - Hiszen nem is ismered!
 - Pontosan! - fordultam vissza. - És nem is akarom megismerni! - szaladtam volna be a házba, de egy kezet éreztem a csuklómon.
 - Oké, megértem hogy utálod, bár nem tudom miért...De elem azért ne vessz össze! - nézett szomorúan. Igaza volt.
 - Jó...Ne haragudj. - mondtam és átöleltem. Megkönnyebbülve vissza ölelt.
 - Bemegyünk? 1 óra múlva lesz az eligazítás. - ajánlottam.
 - Menjünk. - bólintott Jess.

~Harry~

Ziháltan vágtam be magam után az ajtót. De a sikítás ugyan olyan hangos maradt. De jó..ezt a nyarat valahogy túl kell élnem. Kinyírom a srácokat esküszöm. Mire észbe kaptam, észre vettem hogy csörög a telefonom.
Jaj ne. Ez ő. Ne már...Semmi kedvem most vele beszélni. De ha meg nem veszem fel, akkor hiszti lesz mint mindig. Így hát fülemhez emeltem a telefont.
 - Igen? - szóltam bele.
 - Jaj szia Haroldkám! Hogy vagy szerelmem? - hallottam a másik oldalon lévő hangját.
 - Hát..öhmn jól kösz. - válaszoltam.
Csend.
 - Hát meg sem kérdezed hogy hogy van a te egyetlen édes barátnőd? - háborodott fel.
 - Öhmn, hát izé...hogy vagy Taylor? - nyögtem.
 - Köszi jól. Ohh és képzeld ma voltam bevásárolni.... - nagyot sóhajtottam. Jött a hosszú élménybeszámoló. Komolyan mondom, elegem van ebből a lányból. Már régen szakítanom kellett volna vele. Hiszen nem is szeretem! De ő úgy rám van tapadva mint valami pióca. Folyton csak smárolni akar, vagy AZT. De hülye lennék megtenni. Sokan azt gondolják hogy minden éjszaka más-más lányok bújnak velem ágyba. De ez nem igaz! Pletyka az egész. Jó, szűz már nem vagyok, hogy is lennék, hiszen elmúltam már 18. De olyan személlyel még soha életemben nem feküdtem le, akit nem szeretek. Csak smárolás, maximum.
És mégis annyian el ítélnek. Az újságok címlapján én szerepelek, ilyen szalagcímekkel: "Harry Styles lassan már egész Londonnal ágyba bújik." vagy "A One Direction göndör hajú szívtiprója ismét összetörte egy lány szívét."
Ahogy belegondolok, lassan kezdem felfogni hogy a srácok miért is küldtek ide engem. Nem akarnak rosszat...Be kell látnom. Még jó hogy ők foglalkoznak velem. Mert igazából nagyon magányosan érzem magam. Tudom, igazából semmi okom rá, hiszen együtt vagyok naphosszat a 4 legjobb barátommal, de mégis. Szükségem lenne valakire. Szükségem van arra hogy valakit átölelhessek,, akit szerethessek,. És erre Taylor egyáltalán nem alkalmas, mert NEM SZERETEM. De nem merem neki megmondani. Igen! Gyáva vagyok bevallom...
 - Harry! Harold! Figyelsz rám egyáltalán?
  - I...Igen... - mekegtem.
 - Ahh, nem is figyelsz rám soha! - kezdte el az áll pityergést. Ez ment egy tíz másodpercig, mire meguntam, megforgattam a szemem.
 - Bocs, csak elkalandoztak a gondolataim. - morogtam.
 - De ugye szeretsz?! - pityergett tovább. - Mondd hogy szeretsz!
Haboztam. Nem akarok neki hazudni.
 - Bocs Taylor le kell tennem. Szia! - ezzel a lendülettel kinyomtam. - Vissza se hívj. - morogtam magamban. Kinéztem az ablakon, és hála istennem, úgy látszik, a rajongók megunták hogy várnak rám, elvonultak. Én pedig még mindig fáradt vagyok. El kéne mennem lefeküdni.

~Alex~

 - De még mindig nem fér a fejembe. - mondta Jessica.
 - Ugyan mi? - néztem fel a könyvemből.
 - Hát hogy miért utálod. - jött a válasz. Sóhajtottam egyet, és szépen nyugodtan letettem a könyvet.
 - Hogy miért is utálom? - kérdeztem vissza. - Lássuk csak. Egy: mert beképzelt. Kettő: Azt hiszi hogy övé az egész világ. Három: Kihasználja a lányokat.... - és csak soroltam és soroltam. Jess türelmesen végighallgatott.
 - Érted már?
 - Értem én Alex.. De azt nem mondhatod hogy nem néz ki jól! - ravasz mosoly ült ki az arcára. Dadogtam.
 - Hát izé...átlagos. - nyögtem. Jessica felnevetett.
 - Hát persze! Átlagos! - húzta az agyam.
 - I..Igen. Átlagos. Téma lezárva. - makacsan újra magam elé vettem a könyvet és olvasni kezdtem. Délután lesz egy nagy tábortűz azért hogy eligazítást tartsanak a tábor vezetői. És az is kiderül hogy mi lesz az a darab amit elő fogunk adni. Részemről lenne egy, aminek örülnék..Áh, de miért is áltatom magam. Sosem kapnám meg rá a főszerepet. Nem vagyok ahhoz elég jó.
Bár lehet hogy nem így kéne felfognom az egészet. Miket beszélek! Nem azért jöttem hogy itt szomorkodjak hogy sosem fogom a főszerepet megkapni! Azért jöttem hogy az ENYÉM legyen a szerep. Gyakorolnék is, csak az a baj, hogy azt sem tudom mit adunk elő. És a válogatás is hátravan még.

***

Hamar eljött a délután, ideje volt kimennünk. Egyre izgatottabb lettem. Nagyon kíváncsi vagyok.
 - Látom izgatott vagy., - jegyezte meg Jessica.
 - egy kicsit. - mosolyogtam.
Mikor odaértünk már jó páran ott ültek a kicsi színpad előtt, ami mögött lobogott a nagy tábortűz. Egyből eszembe jutott az egyik kedvenc filmem, a Camp Rock. Teljesen olyan volt. Leültünk, és vártunk. Körbenéztem, és láttam a többi táborozó arcán a kíváncsiságot. Dobogtam a lábammal. Mi van már? Kezd melegem lenni. És köztudott az, hogy én nem bírom a meleget.
 - Jess! - hajoltam a barátnőmhöz.
 - Igen?
 - Nem ülhetnénk árnyékba? - kértem. - Nem bírom ezt a meleget.
 - Ó, dehogynem persze! Gyere! - felálltunk és kerestünk egy fát, és oda vittük alá a székeket.
 - Oh, sokkal jobb. - sóhajtottam.
Hirtelen felszaladt a színpadra Mrs. Davis, és egy másik ürge. Nem mondom, látszott rajta hogy már 30-as éveiben jár, de jól nézett ki. Rövid haja felzselézve, szűk csőnadrágja lehúzva, ahogy a mai fiatal srácok hordják. Tetkói is voltak.
 - Sziasztok táborozók! - köszöntött bennünket. - Először is, szeretnélek titeket nagyon sok szeretettel köszönteni itt, a Musical Campben. Örülünk annak hogy ismét ilyen nagy létszámmal jöttetek. Jó végignézni rajtatok, jó látni ezt a sok csillogó szemet. De nem is húzom tovább az időt. Tudjátok, ez a tábor azért jött létre hogy képezzünk benneteket. 3 fő témája van ennek a tábornak: a tánc, a színészkedés, és az ének. E három elemet felhasználva a nyár végén egy darabot fogunk bemutatni. 4 nap múlva válogatás lesz,  hogy kiválogathassuk a szereplőket. De gondolom mindannyian kíváncsiak vagytok a darabra.  Ez nem más mint....
Megszorítottam Jessica kezét, ő pedig elkezdte rágni a körmét.
 - .... Andrew Lloyd Webber műve, az Operaház Fantomja!
Mindenki arcára kiült a mosoly, én pedig a szám elé kaptam a kezem. Nagyon örültem neki! Hiszen csodás darab. Tapsvihar következett.
 - Örülünk, hogy ennyire örültök a választásunknak. És..Lenne itt még valami. Bizonyára mindegyikőtök hallott már arról a bizonyos sztárvendégről..És bár tudjuk hogy lassan mindenki tudja ki az, mégis szeretném nektek bemutatni. Üdvözöljétek Harry Stylest! - mutatott a kicsi színpad mögötti erdős részre. Ott állt a srác vállát az egyik fának vetve, fel sem nézett a telefonjából.
 - Khmn.. - köszörülté a torkát a táborvezető. - Harry!
A fiú meglepetten felnézett, és kapcsolt,  hogy fel kéne mennie a színpadra. De nem tette, hanem rávigyorgott mindenkire, és ismét a telefonjába temetkezett.
 - Mekkora tapló. - forgattam a szemem.

Chapter 4

 - Anyu...anyu vigyázz.... - suttogtam.

 - Alex! Így is elég ideges vagyok nem kell hogy még te is fokozd! Fejezd be jó? - pirított rám, és még jobban begyorsított.

 - Anyu! - már sírtam. - Kérlek, menj lassabban! Félek...

Úgy tűnik egy kicsit ő is megsajnált. Lassított, majd rám pillantott.

 - Kicsim, ne haragudj...Tudod hogy most milyen ideges vagyok...

 - Tudom anyu, csak kérlek, ne rajtam vezesd le! Jó? - kértem. 

 - Jól van. Szeretlek kicsim. - nyomott egy puszit a fejemre vezetés közben. 

 - Én is anyu. - mosolyogtam, de mikor előre pillantottam felsikítottam. - Anyu! 

Elrántotta a kormányt....

 - Anyu! - sikítottam fel, és zihálva felültem az ágyon. Körbenéztem. A táborban voltam. Megfogtam a homlokomat, és sóhajtottam egyet. Már megint megálmodtam. Valahogy ezen legbelül még mindig nem tudok túl lépni. Egy anya elvesztése hatalmas trauma. Talán hülyeség volt ott hagynom a pszichológust...

 - Alex, mi a baj? - törölgette a szemét Jessica.

 - Semmi. - suttogtam. - Semmi csak..megint megálmodtam a balesetet.

Jess nézett egy pár másodpercig, aztán felállt, odaült mellém, és átölelt. Semmi érzelmet nem lehetett leolvasni az arcomról, csak bambultam magam elé, de visszaöleltem. Jól esett. 

 - Nyugodj meg. - simított hátra egy hajtincset a fülem mögé. - Hozzak neked valamit? Vizet, vagy valami mást? - kérdezte.

 - Ugyan nem kell...

 - Ragaszkodom hozzá. - erősködött.

 - Na jó, talán egy pohár víz jól esne... - mosolyogtam. 

 - Oké. - kacsintott, és akart is engedni, de nem működött a csap. - Mi a...? - rám nézett. - Várj egy percet. Megnézem mi van. - mondta és kiment az ajtón. Egyedül maradtam. Odavánszorogtam az ablakoz, és elhúztam a függönyt. Még egy kicsit sötét volt kint. Ránéztem az órára, hajnali negyed 5. Szuper. Visszatotyogtam az ágyamhoz, és csak álltam. Még mindig az álmomon járt az eszem...

***

Végtére is megkaptam a pohár vizemet, Jess megkérdezte Mrs.Davist hogy mi lehetett a baj. El volt zárva valami fővezeték, vagy mit tudom én, és nem volt egyik házban sem víz. A kis "probléma" után Jessica még javasolta hogy feküdjünk vissza aludni, de én nem mertem lehunyni a szememet. Helyette  laptopomon megnéztem a kedvenc filmemet, és mire volt az ébresztő pont vége lett. Jess-el azon gondolkodtunk mit kéne felvenni, így az első nap. Sikerült egy idő után kiválasztani.

 - Csini vagy Alex! Megcsináljam a hajad? - kérdezte Jess.

 - Oh, igen köszi. - örültem, és leültem egy székre és hagytam hogy dolgozzon rajtam. 

 - Göndör tincsek jöhetnek? - kérdezte.

 - Naná. - kacsintottam rá a tükrön keresztül. 

Jessica nagyon profin csinált mindent. Egyfolytában őt figyeltem a tükörben ahogy tevékenykedik. 

 - Tök jó hajad van Alex! Jól meglehet csinálni! - mondta. 

 - Ja, tudom mondták már. - nevettem. 

Körülbelül 20 percig tevékenykedett mire elkészült a végeredmény. Nagyon tetszett, olyan kis egyszerű volt, de ahogy elnéztem magam, jól is állt. 

 - Köszönöm Jess. - öleltem meg.

 - Nincs mit. De segítenél kivasalni a hajam? - kérdezte félve. Felnevettem.

 - Persze! Ülj le! - utasítottam.  Nagyon aranyos ez a csaj, azt hiszem megszerettem. Normális, közvetlen, és ugyan olyan lökött mint én. Szerencsére neki neki amúgy is ilyen hullámos és egyenes között van valahol a haja, így hát pillanatok alatt kivasaltam neki. 

 - Gondolkoztál már azon hogy modell legyél? - kérdeztem felé hajolva. Meglepettem nézett rám.

 - Nem. De miért kérdezed?

 - Csak mert, szerintem nagyon sikeres lennél. Gyere már, had csináljak egy képet rólad.. - vettem elő a telefonom. 

 - Hát okéé.. - állt fel. 

 - Mosolyt! - utasítottam, és közelebb mentem hozzá. Halván vigyorra húzta a száját, és megcsináltam a képet. A végeredmény fantasztikus lett, bár a feje fent egy kicsit le lett vágva. De azt hiszem, így is hihetetlen jó.

 - Gyönyörű vagy hallod. - mutattam meg neki. Elhúzta a száját.  

 - Nagyon látszik a fogszabályzóm... - nyögte.

 - És? Szerintem igenis jól áll neked. Nem is tudnálak nélküle elképzelni. - mondtam. Elmosolyodott, majd kopogást hallottunk. Odamentem és kinyitottam. Egy srác állt az ajtóban. 

 - Hello. - köszönt. - Csak szólni akartam hogy mindenki jöjjön reggelizni. Befuccsolt a  hangosbemondó, úgyhogy nekem kell szólni mindenkinek. - magyarázta.

 - Öhmn...oké. Köszi. - motyogtam. Eléggé zavarba jöttem. A srác jól nézett ki.

 - Nincs mit! Na hali! - köszönt el, és zsebre tett kézzel elballagott. Bambulva csuktam be az ajtót.

 - Wow... - suttogtam. - Jess! - szóltam a lánynak. - Most szóltak hogy menjünk reggelizni!

 - Rohanok! - szólt vissza, majd elindultunk. Becsuktam magunk mögött az ajtót, és azt hiszem hogy most láttam csak igazán hogy milyen szép is ez a tábor. Hangulatos, padok mindenütt, volt egy külön kis park, külön színházterem, és faházak, ahol gondolom a próbák lesznek a nyár végi bemutatóra. 

 - Miért vagy ennyire elpirulva? - nézett Jess.

 - É-én? - nyögtem. - Nem vagyok elpirulva...

 - Aha, persze, én meg vak vagyok. - rázta a fejét, majd csend következett.

Utálom ha csend van. Kellemetlenül érzem magam általában. Pár perc sétálás után odaértünk az étkezőhöz. Kinyitottuk az ajtót, és egyből megcsapta a fülünket az a hatalmas hangzavar ami abban a helyiségben folyt. Beszélgetések, egy páran egymásra dobálják a kaját. De igazából nagyon hangulatos volt az egész. Körülbelül mint egy iskola. Egyszer csak arra eszméltem hogy korog a gyomrom.  Jessica felnevetett. 

 - Gyere. álljunk be! - húzott magával, én pedig mentem utána. Nem láttam a sok kajától. De tényleg. Azt hittem hogy minden napra meg lesz adva a kaja, választani nem lehet. De itt most minden volt. Szendvicsek, bundás kenyér, pirítós, saláták, hot-dog, hamburger. Már alig vártam hogy ehessek. Általában vigyázok az alakomra, és nem eszek ilyen kajákat, de most kivételt tettem. Vettem egy hamburgert, és Jess-t követve leültem egy asztalhoz. Egyből enni kezdtem. 

 - Hmmm.... - sóhajtottam.

 - Na mi az? - nézett a barátnőm. 

 - Nagyon régen nem ettem hamburgert. És most rohadt jól esik. - válaszoltam, majd innentől kezdve csendben folytattuk a reggelit. Megittam a narancslevet, ami kaptunk, és eszembe jutott valami. Megfogtam a poharamat és elkezdtem Cup Songozni, amíg Jess eszik. Nagy érdeklődéssel figyelte.

 - Ezt hogy csinálod? - kérdezte.

 - Nem nehéz. - mosolyogtam rá, és elkezdtem énekelni hozzá a When I'm Gone című dalt. Még mindig engem figyelt. Aztán abbahagytam, mert kicsit zavarba jöttem ugyanis az ékezőben figyelt egy pár ember, ráadásul valaki próbált utánozni. 

 - Ugye megtanítod majd nekem? - kérdezte Jessica.

 - Persze. - mondtam. - De menjünk! - álltam fel.

 - Oké! - követett a lány.

~Harry~

 - Louis ne már! Ne csináld ezt haver! Kérlek, vigyetek haza! - könyörögtem a telefonba. Ott ültem egy kis kerítésen, morcosan. 

 - Harry, ezt már ezerszer átbeszéltük! Hidd el, nem lesz olyan rossz! - válszolt egy kissé ingerülten. 

 - De ez nem igazság! - kiaáltam már majdnem. - Nem tehetitek meg ezt velem!

 - Oh, dehogynem. Na szia, mennünk kell. - közönt el Lois.

 - Ne..Louis..Louis várj! - hiába kértem, letette. - A rohadt életbe! - morogtam. Leszálltam a kerítésről, és zsebre tett kézzel ballagtam. Gondolkoztam. Vagyis, inkább gondolkozni akartam, mert sikítást allottam.

 - Úristen, Harry Styles? CSAJOK, ITT VAN HARRY STYLES! - sikítást hallottam mindenfelől, körbenéztem, és rohani kezdtem. Szuper. 

~Alex~

Hirtelen megálltam.

 - Te is hallod ezt a sikoltozást? - kérdeztem Jess-től.

 - Igen. Mi törénthetett? - körbenéztünk, és akkor megláttuk a hang forrását. Egy lánycsapatot láttunk, akik körbe álltak.

 - Te is arra gondolsz amire én? - kéreztem Jessicától, de úgy hogy nem is néztem rá.

 - Szerintem tuti. 

Mindketten bizosak voltunk abban, hogy a sztárvendéet kapták el. De én igazából nem voltam á kíváncsi. - Menjünk. - mondtam.

 - Mi? - nézett rám a barátnőm. - Én látni akarom hogy ki ő! - nyafogott.

 - Én viszont nem. - mondtam, és elindultam. Próbáltam közömbös arcot vágni. Tényleg nem édekelt hogy ki az illető, uyganis tuti hogy nem Demi Lovato, Emmy Rossum meg pláne nem...

 - Lányok, engedjetek már! Ne! - hallottam egy ismerős hangot. Ijesztően hasonlított annak a gyereknek a hangjához akivel tegnap este összevesztem. Odanéztem, és megláttam az illetőt.

Harry Styles.

Chapter 3

Jess már alig bírt magával, várta hogy odaérjünk. De ami azt illeti én is. Csak bámultam ki az ablakon. Azt mondják hogy ez a tábor egy kicsit eldugottabb helyen, egy tóparton van. Olcsó sem volt. Én is csak támogatással jöhettem. De sikerült. És csak ez a lényeg.

 - Gyerekek, még fél óra, és odaérünk! - kiabált hátra Mrs. Davis. Igen, időközben kiderült a nőnek a neve, aki olyan katonásan beszélt velünk amikor elindultunk. 

 - Még fél ó...óra? -  hirtelen Jess elkezdett köhögni, fulladozni. Megijedtem. 

 - Hé, mi van veled? - kérdeztem. 

 - A...Asztma... - nyögte ki nagy nehezen. - Kérlek a...a spray...a táskámban....

 - Igen... - felpattantam és levettem a táskáját a tartóról, és megkerestem. Odaadtam neki, addigra már mindenki aggódva nézte a fulladozó lányt. Vett egy nagy levegőt a spray-en keresztül, és abbahagyta a fulladozást. 

 - Asztmás vagy? - kérdeztem.

 - Mint látod... - pihegett. - Már kicsi korom óta.

 - Képzelem milyen rossz lehet...

 - Hát, már megszoktam. De egyszer majdnem megfulladtam.

 - Komolyan? - lepődtem meg.

 - Aha. 13 voltam, összevesztem anyummal, fogtam magam, bezárkóztam a szobámba és kidobtam a kulcsot az ablakon. Akkor jött egy roham, és lent volt ez az izé - mutatott a kezében lévő tárgyra - Az volt a szerencsém hogy apukámat, aki nyírta a füvet a kertben, sikerült fejen találnom a cipőmmel...

 - Juj...Gondolom megijedtél. 

 - Képzelheted mennyire..De már rég volt.. - legyintett, majd elővette a tabletjét.

 - Wow, jól néz ki. - ámultam.

 - Köszi. Idén kaptam karácsonyra. - válaszolt, majd a telefonomra nézett. - Nekem meg a telód jön be. 

 - Oh, köszi.

 - Mit hallgatsz? - kérdezte.

 - Ezt. - nyújtottam neki az egyik fülesem. Füléhez tette, és belehallgatott. 

 - Á, a Skyscraper. Szereted Demi Lovatot?

 - Imádom, egyik példaképem. - válaszoltam. 

 - Én is szeretem, bár magát annyira nem ismerem, csak a zenéit. És még kiket szeretsz? Úgy értem azt mondtad hogy ő az egyik példaképed...Ki a másik?

 - Emmy Rossum.

 - Emmy Rossum? Nem ő...a...jaj, tudod...

 - Igen, ő játssza Christinet az Operaház Fantomjából. Gyönyörű hangja van, és az hogy az egész világon kereste a rendező a szerepre megfelelő lányt, és őt választotta, az hihetetlen...Nagyon felnézek rá. 

Bólintott, és nem kérdezett utána már semmit. Én sem szólaltam meg, már csak azt láttam hogy lassan behunyja a szemeit, és elalszik. Végtére is, még van kb. 25 perc mire megérkezünk, hagy pihenjen addig. Bár már most is sötétedik, megnéztem mennyi az idő. Fél kilenc volt már. Holnap lesz csak a "bemutatkozás", gondolom én. Egyre izgatottabb lettem. 

~Harry~

 - Srácok, ez komoly? - kérdeztem idegesen. - Komolyan itt akartok engem hagyni ebben a rohadt táborban? 

 - Haver, nem olyan vészes. Nézd, kell neked a nyugalom, mert a sajtó már megint a nyomodban van, és Paul is ideges. Jót fog neked tenni ez a pihenő itt. - mondta Niall.

 - Rohadt nyugalmas lesz mondhatom. Ti fogjátok elcseszni a nyaramat, ha most kitesztek ide! Nem akarom itt tölteni, nem értitek? Ott a helyem a tengerparton, várnak a jó csajok...

 - Jaj, Harry, maradj már! Éppen ez miatt kell elzárkóznod egy kicsit! Mert a sajtó most nagyod rád van állva...És ez árt mindegyikünk hírnevére. Fel tudod fogni? - oktatott ki Zayn. Mindenki egyetértett vele. 

 - Jó..Oké. De..miért pont ide? Musical Camp...Vannak ennél sokkal jobb táborok is!  - nyavalyogtam. 

 - Mert ez olyan helyen van, ahol a sajtó nem fog téged megtalálni. Ezen a nyáron pihenünk, aztán szeptembertől dolgozni kezdünk az új albumon. Rendben? - kérdezte Liam. Nem válaszoltam. - Harry!- szólt rám.

 - Jó oké... - egyeztem bele és kiszálltam a kocsiból a bőröndjeimmel együtt. 

 - Azért nyugi, majd meglátogatunk! - kacsintott Louis, és elhajtottak a kocsival. Csak néztem utánuk. Aztán megfordultam. Ott álltam a tábor bejáratánál. Mély lélegzetet vettem, és kinyitottam a nagy kaput. 

~Alex~

 - Gyerekek! Hahó, mindenki!  Megérkeztünk! - szólított minket Mrs. Davis. Jessicának úgy pattantak fel a szemei, mintha nem is aludt volna.

 - Megjöttünk! Végre! - kiabálta mindenki, és szálltunk volna már le a buszról.

 - Hé, ácsi. - állított meg minket az asszony. - Arra szeretnélek benneteket kérni, hogy mindenki vonuljon el, és válasszon magának egy olyan házat ahol szívesen alszik 2 és fél hónapon keresztül. Ez az egyik. A másik: aludjátok ki magatokat, mert holnap lesz a tábortűz, ahol kihirdetjük az idei nyári programot, és azt is megtudjátok végre hogy melyik darabot fogjuk a nyár végén bemutatni, ráadásul a sztárüdvöskénkkel is megismerkedhettek! Értve? - senki nem válaszolt. - Nem hallottam kristálytisztán! 

 - Értjük Mrs. Davis! - válaszoltunk egy emberként, és leszálltunk. 

Ahogy leléptem a buszról, leesett az állam. Ez a tábor egyszerűen csodálatosan nézett ki! A fák, a tó, a házak..Minden tökéletes volt. Erre a pillanatra vártam már egy éve. Hogy végre itt állhassak, itt a Musical Campben. És most eljött. 

 - Gyere Alex, szerezzünk egy jó kis házat! - húzott Jessica. Engedtem hogy húzzon, még mindig sokkban voltam. Mindenki úgy tett ahogy mi. - Azt nézd! - mutatott Jess egy egyszerű kis faházra. - Ez pont jó lesz nem? - nézett rám.

 - Aha. - suttogtam. Felmentünk a lépcsőn, és benyitottunk. Most már nem csak nekem esett le az állam, hanem Jessicának is. Meg sem tudtunk szólalni. 

 - Ez tökéletes! 

 - Pedig milyen egyszerű, de igen. Csodálatos ez a szoba..és pont két ágyas nézd! - tettem hozzá. 

 - Igen látom... - mondta, és becsuktuk az ajtót. Leültem az ágyra, és végigsimítottam a lepedőt. Lassan hanyatt feküdtem. 

 - Fáradt vagy? - ült le Jess a másik ágyra.

 - Nagyon. Te nem? - döntöttem oldalra a fejem hogy lássam őt. 

 - De, igen. Nem alszunk? Majd holnap kipakolunk... - ajánlotta. 

 - Oké, benne vagyok. De menj először te fürdeni. 

 - Rendben. - válaszolta, kikereste a pizsijét, a törölközőét, és bement a fürdőszobába. Ott maradtam egyedül. Felálltam, és kimentem. Már teljesen sötét volt már csak egy két táborozó volt kint, köztük én is. Lesétáltam a partig, és csak néztem a vizet ahogyan megvilágítja a hold. Mosolyogtam, és boldog voltam. Aztán éreztem hogy valami, vagy ikább valaki neki ütközik a hátamnak. Nagyon megijedtem, megfordultam és felpofoztam az illetőt. Ijedtem megfogta az arcát, és visszafordult hozzám. 

 - Te normális vagy? - pirított rám. - Miért ütöttél meg?

 - Jaj, kérlek ne haragudj... Azt hittem hogy valami perverz állat... - próbáltam magam kimagyarázni. A srác felnevetett - igen fiú volt. Mély hangja visszhangzott.

 - Itt? Hallod itt tuti hogy nem történik semmi..Ez a tábor maga A Nagy Ásítás... - mondta. Meglepődtem. 

 - Akkor minek jöttél? - kérdeztem. 

 - Ch, azt hiszed én akartam idejönni? Hát nagyon tévedsz. Semmi kedvem holmi vesztesekkel tölteni az egész nyaramat. De sajnos nem tudok mi csinálni. - morgott

 - Holmi vesztesekkel? Mit képzelsz te magadról? - idegeskedtem. 

 - Tudod hogy ki vagyok? - éreztem hogy közelebb jött.

 - Nem, de nem is nagyon érdekel! Hülye, beképzelt paraszt! - morogtam oda neki ahogy elkerültem őt, és visszafutottam a házba.

 - Hülye liba... - hallottam őt is. Nem szóltam vissza, bementem a faházba és becsaptam magam mögött az ajtót. Rettenetesen felidegesített.

 - Mi a baj Alex? Hol voltál? - kérdezte Jessica.

 - Ja semmi...Amúgy sétálni. Végeztél? Mert akkor megyek is fürdeni...Gyors voltál.

 - Ja, tudom. Amúgy persze menj csak... De ha nem baj akkor én már le is fekszem, nem haragszol? Szerintem mire kijössz már aludni fogok. - mondta.

 - Ja, nem dehogy. Pihenj csak. - válaszoltam, és bementem lefürdeni. Levetkőztem, beálltam a zuhany alá, és zuhanyozni kezdtem. Csak azon járt a fejem ki lehetett ez a gyerek, akivel beszélgettem. Beképzelt hülye.. 

Nem járt tovább ezen az agyam, mert csak még jobban felidegesítettem volna magam. Még egy 8 percig zuhanyoztam, megtörölköztem felvetem a pizsim, fogat mostam, és kimentem a fürdőből. Jessica már tényleg aludt. Próbáltam nagyon halkan pakolni. Ledőltem az ágyra, és a telefonomon még felmentem Twitterre. 

@AlexHarisson: Végre megérkeztem, és már szereztem is barátot! Boldog vagyok! xx

Még egy ideig fent voltam de mikor meguntam, lekapcsoltam a villanyt, és magamra húztam a takarót. Bedugtam a fülest, és elindítottam az egyik kedvenc zenémet. Egyre jobban éreztem hogy csukódik a szemem...

Chapter 2

Arra keltem fel, hogy valaki bökdösi az arcomat. Nagy nehezen kinyitottam a szemem. A nénike volt az, aki az előbb még nagyban horkolt. 

 - Kedveském! Kelj fel! Leszállt a repülő, Londonban vagyunk! - motyogta. 

Bólintottam, és ránéztem az órámra. Pánikba estem. 

 - Úristen ne! El fogok késni! - kiabáltam és felpattantam. - Köszönöm! 

Rohantam és csak rohantam. Mindenki hülyének nézett, szerintem.

***

Mikor végre a csomagjaimat is megkaptam, kiszaladtam a reptérről, és próbáltam taxit szerezni. Egyik sem állt meg. 

 - Könyörgöm, álljatok már meg! - szitkozódtam. Megint ránéztem az órámra, és már csak 20 perc volt a busz indulásáig. Végleg feladtam, tudtam, már biztosan nem fogok odaérni. Reménytelenül leültem egy padra, és éreztem ahogyan a könnyeim lefolynak az arcomon. Ekkor megállt mellettem egy fekete furgon. Nem nagyon törődtem vele, gondoltam, úgysem miattam álltak meg. De tévedtem. 

 - Ne haragudj! Vársz valakire? - halottam egy lány hangját. Felemeltem a fejem, és megráztam. 

 - Elkéstem valamiről, amit már 1 éve vártam. - töröltem le a könnyeimet. Láttam hogy a lány csak néz engem, aztán újra megszólalt.

 - Nem a Musical Camp-be készülsz? - kérdezte végül. Egyből felpattantam. 

 - De igen! 

 - Akkor gyere, ugorj be! Én is oda megyek! Anyu, ugye elvisszük? - fordult el. 

 - Persze! - hallottam anyukája hangját. - Gyere csak kedves... - nem tudta a nevem.

 - Alex. - segítettem, és beültem a kocsiba. A lány aki egy idős lehetett velem, hátrafordult hozzám. 

 - Jessica vagyok. Jessica Cooper. - fogtunk kezet. - Ő pedig az anyukám!

Illedelmesen kezet fogtunk.

 - Nagyon örülök. - biccentettem. - Én pedig Alex Harisson vagyok. 

Ahogy mentünk a kocsival, teljesen elámultam. Hogy ez a London milyen gyönyörű város! Egyszerűen hihetetlen. Nem csodálom hogy ez volt édesanyám kedvenc városa. Elmentünk a Big Ben mellett is. 

Ekkor megint megijedtem, mert 10 perc múlva indul a busz, nem késhetünk el! Jessica anyukája csak úgy repesztett az úton, ezzel a fekete kis ronccsal. Persze ezt csak magamban mondtam, nem akartam bunkó lenni. Hiszem annyira kedvesek. És örültem hogy legalább már lesz egy ismerősöm a táborban.

***

Mikor megérkeztünk, a buszra már az utolsó emberek szálltak fel. Úristen...Hat busz állt. Én azt hittem csak egy lesz. De nem...Hát hányan leszünk a táborban? Hatmillióan?!

 - Gyere, azon a buszon nem ülnek annyian! - húzott magával Jessica miután elbúcsúzott az anyukájától. Annyira vicces volt ahogy futottunk, ráadásul a csomagjaink is nehezek voltak. Felpattantunk a buszra, ahol szerencsére tényleg kevesen ültek, és elfoglaltuk a leghátsó székeket. Még volt 3 perc az indulásig, és kezdődhet a "nyári kaland". Sohasem izgultam még ennyire. 

Jess tényleg aranyos lánynak tűnt.

 - És mond csak, honnan való vagy? - kérdezte.

 - New-Yorkban élek, az apukámmal. 

 - Apukáddal? Elváltak a szüleid? - érdeklődött. Lehajtottam a fejem. 

 - Nem..anyukám meghalt.2 éve, autóbalesetben. 

Jessica, aki eddig mindig mosolygott, arcán sajnálatot véltem felfedezni.

 - Ohh...Alex, ne haragudj..nem tudtam...

 - Semmi baj. - mosolyogtam rá. 

Kicsit hallgattunk majd ő szólalt meg újra.

 - Van róla képed? 

 - Persze...Rengeteg. - válaszoltam, és elővettem a telefonomat. 

 - Hű, tetszik a színe! - mondta. Nem válaszoltam, csak mosolyogtam, és megkerestem a képet. 

 - Itt van. - emeltem a szeme elé a telómat. Pár másodpercig csak nézte. 

 - Ő...ő...

 - Igen modell volt. - tettem el. - És énekelni is gyönyörűen tudott. Ez a kedvenc képem róla. - mosolyogtam. - Ez még jó pár évvel a baleset előtt készült. 

 - Gyönyörű. - mondta Jessica. 

 - Köszönöm... - suttogtam és eltettem a telefont. 

 - Táborozók egy kis figyelmet kérek! - hallottunk egy női hangot a busz elejéből. Mindenki nyújtogatta fejét. 

 - Minden bizonnyal mindannyian vártátok már a Musical Camp-et. És van is miért! - elemelte fel hirtelen a hangját. Mindenki felpattant. 

 - De bizony ám hogy van.. - folytatta. - Azt hiszitek hogy tehetségesek vagytok! De tévedtek! Én.. - mutatott magára. - Azért vagyok itt a táborvezető társaimmal együtt, hogy két hónap alatt képezzünk benneteket, egy olyan szintre, ahol folytatni tudjátok ezt a szakmát! Van kérdés? - nézett körbe. 

Senki sem mert megszólalni.

 - Helyes. - ült volna le, de felpattant. - Ja és még valami! A tábor beszervez egy sztárvendéget, aki egész nyáron ott lesz velünk! 

 - Ki az? - kérdezte egy emberként az egész "busz".

 - Majd meglátjátok! - kiáltotta katonásan, majd leült, és elindult a busz.

Mindenki le volt dermedve.

 - Frászt kapok ettől a nőtől. - suttogta nekem Jess.

 - Nem csak te. - mondtam, és előkotortam a zsebemből a fülhallgatómat. 

A zenére viszont nem igazán figyeltem. Azon gondolkoztam hogy ki lesz a sztárvendég aki egész nyáron "boldogítani" fog bennünket.

Chapter 1

Esős napra keltem fel. Ma van a nagy nap...Ahogy kócosan felültem az ágyamon, szomorúan néztem ki az ablakon. Erre a napra várok már egy éve. És tessék. Esik az eső. Szuper. 

Megdörzsöltem a szememet, és letettem a lábamat a földre. Oldalra döntöttem a fejem. A bőröndöm már készen állt az útra. Kinyújtózkodtam, felálltam és lementem a konyhába. Már a lépcsőn éreztem a rántotta illatát. 

 - Jó reggelt apu! - adtam egy puszit az apukám arcára. 

 - Neked is angyalom. Kérsz reggelit? - kérdezte.

 - Igen, légy szíves. - motyogtam egy ásítás közepette, miközben lehuppantam a székre. 

Csak néztem apukámat ahogy tevékenykedik. Kapkod össze-vissza, azt sem tudja hol áll a feje. 

 - Várj apu, hagy segítsek.. - álltam fel. 

Sajnáltam szegényt. Amióta anyu meghalt, teljesen elvesztette a fejét. Mindig próbálja mindenből  legjobbat kihozni, hogy ne legyen akkora hiányérzetem édesanyám iránt. Igen, meghalt. 2 éve, autóbalesetben, És ami a legrosszabb, az én kezeim között. Nekem semmi bajom nem esett, megúsztam pár zúzódással, karcolással. De ő sokkal rosszabbul járt. 

Azóta apukámmal élek. Apja-lánya. Imádom őt, mindig mindent megtett hogy engem boldoggá tehessen. De a hiány, amit édesanyám után érzek, pótolhatatlan. 

 - Hát Alex...végre itt a nagy napod kicsim. - mondta.

 - Igen, tudom.. - mosolyogtam. 

 - Izgulsz ugye? 

 - Persze...Apa, erre várok már egy éve. Te is tudod. - mondtam neki. Ő csak nézett rám. 

 - Remélem tudod hogy mindenben édesanyádra hasonlítasz... A gyönyörű hangodat is tőle örökölted. - csillant fel a könny a szemében. Meghatódtam. 

 - Jaj, apu, ne sírj! - öleltem át. De én is könnyeztem. Így voltunk pár percig, amikor megláttam a faliórát.
 - Jézusom, már ennyi az idő? Apu el fogok késni! - ijedtem meg.
 - Nyugi drágám, menj öltözz fel, kiviszlek a reptérre! Nem fogsz elkésni.
 - Úristen köszi, köszi! - nyomtam még egy puszit az arcára, és felszaladtam a lépcsőn. Na, a rántottámat meg ott hagytam...
Másfél óra múlva indul a gépem, Londonba. Onnan indul a "táborbusz" vagy hogy is hívják...A Musical Camp-be készülök. Mindig is szerettem színészkedni, szakkörre is jártam mindig az iskolámban. De az nem ugyan az...Ugyanis én énekelni is szeretnék, annyi szerep van amit el szeretnék játszani...Júlia, Christine, az Operaház Fantomjából, Belle a Szépség és  Szörnyetegből...Azt mondják hogy elvileg a tábor nyár végére egy szerelmes darabot fog bemutatni. És csak a legjobbakat választják ki szereplésre. Annyira szeretném ha megkaphatnám a főszerepet...Az egy év folyamán, minden lehető darabot megkerestem, és betanultam a dalait. Kinéztem az ablakomon. Már nem esett. Tisztult az ég...
És annyira furcsa érzés támadt rám. Éreztem hogy ezen a nyáron valami meg fog változni.

***

Idegesen néztem ki az ablakon. Lassan odaérünk a reptérhez. De még volt egy kis időm arra hogy a telefonomon felugorjak Twitterre. 

@AlexHarisson: OMG hamarosan felszáll a gépem...Emlékezetes nyár lesz az idei azt hiszem...

Miután eltettem, bekanyarodtunk a repülőtérhez. Kiszálltunk apuval, és nagy levegőt vettem. Most kezdtem el igazán izgulni. Apu megfogta a hátamat, ezzel jelezve hogy induljunk. A bőröndjeimet húztam magam után, és azon gondolkodtam, milyen jó lenne ha anyu is itt lenne. Beléptünk az óriási csarnokba, ahol rengeteg ember várta a saját járatát.
 - Mikor indul a repülőd? - kérdezte apa.
Mielőtt válaszolhattam volna, meg is kaptuk a választ.
 - Kedves Londoni utasaink, kérem szálljanak fel a repülőre! A Londoni járat 10 perc múlva indul. - hallottuk azt az ismerős női hangot...
Ránéztem apura.
 - Hát..Azt hiszem hogy nekem mennem kell... - hajtottam le a fejem.
 - Persze kicsim...vigyázz magadra jó? - fogta meg az államat, és emelte fel a fejem.
Csak bólintottam, adtam egy puszit az arcára.
 - Szia! - köszöntem el, egy erőltetett mosollyal.
 - Szia...
Megfordultam, és a Londoni repülő fele vettem az irányt. Ám hirtelen megálltam, és hátranéztem. Láttam hogy apu ugyanígy tesz. Elkezdtek potyogni a könnyeim, eldobtam a bőröndöket, visszaszaladtam hozzá és szorosan a nyakába borultam.
 - Szeretlek! - suttogtam.
 - Én is kicsim. De most menj! Jó nyaralást. - mosolyodott rám mikor elengedtem. Bólintottam, visszasétáltam a bőröndökhöz, és már nem néztem vissza.

***

Azt hiszem ez a legunalmasabb repülőút, amit valaha átéltem. Úgy határoztam hogy zenét hallgatok, ugyanis már kezdett idegesíteni az idős nénike horkolása aki mellettem ült. Beindítottam egy jó zenét, és hátradöntöttem a fejem. Egy ideig csak a zenére koncentráltam, viszont hamarosan egyre halkabb lett...Míg végül bealudtam.